Teszvesz-toszva?

Olvasható a @teszvesztoszva oldalán. A kontent magáért beszél, csekkoljátok le:

De hogyan kezdődött mindez, és kinek köszönhetjük a bele helyezett munkát? Olvassátok el Barbi gondolatait, aki lehetővé tette, hogy gyerekkorunk óta először újra élvzhessük a teszvesz-universe csodáit.

"Az egész pár hónappal a globális szobafogság előtt kezdődött. A mémoárok kezdete.
Átmentem a pszicho-vizsgán, és megnyitottam az instafiókot, amiről eleinte azt
hittem, hogy egy jó poén lesz. A hirtelen jött bezártság a lehető összes addigi
démont a négy fal közé csalogatta, páran hoztak még új barátokat is. Magamra
maradtam, az akkori pasim, aki amúgy se volt az a típus, aki megveszne nélkülem,
visszament Pestre, a család a lepkefingnyi kisvárosban, aminek a bora helyett előbb
innék felmosóvizet, de legalább nem szarabb az egri bikavérnél.

A szorongató gondolatok gyógyíthatatlan kórként támadták meg az elmém. Ki
vagyok? Mit akarok az élettől? Hova tovább? Tényleg annyi volnék, amennyit a
tanáraim, a szüleim várnak tőlem? Valóban le akarok doktorálni, vagy csak
megszerettem a gondolatot, mint egy szükséges rosszat, amivel boldoggá tehetem a
szüleim? Voltam-e boldog én úgy igazán?

Ezeket a gondolatokat rágtam Cicó, Tekergő, Hilda, és a többiek szájába. Eleinte úgy
táncoltam, mintha senki se figyelne, párszáz követővel mit izgatott engem, hogy mit
mondok, mennyi fröccs gurult le egy-egy live után, amit jó esetben tizenakárhány
ember nézett.

Aztán ahogy a bezártság enyhült, felfedezték az ellenszert, a testünk megmaradt, de
belül valami azóta is hiányzik. Mint amikor a titkon kleptomán rokon látogatása után a
legapróbb, legjelentéktelenebb, mégis a koloniál vitrin kiegészítő porcelánfigurája
elvész. Fogalmunk sincs, mi törte meg az összhangot, talán arra sem emlékeztünk,
hogy ott volt, de a hiánya bizonyosan frusztráló. Nem tudjuk, hogyan hozzuk vissza a
régi összképet, hisz magunk se tudjuk, mit kéne pótolni.

Mindeközben fiúk-lányok kádercseréje ment végbe a szívemben, olyan sorozatos
traumák értek – meg persze okoztam is magamnak őket rendesen – persze, hogy
egyre erősebben kapaszkodtam Cicóékba. Apró kis mancsaik meglepően erős
karmokat rejtettek, felhasították a kezemen a bőrt, gyöngyházszín hegeket hagyva.
Azonban az égető fájdalom se feledtette velem, hogy miért folytatom tovább ezt a
lelki utazást velük.

Ugyanis minél többen lettek kíváncsiak a Bűnös város kalandjaira – és persze buzgó
napközisként csodálkoznak a tényre, hogy nem egy 30y rajongó mamahoteles
gyepszagú alterfiú vagyok, enyhe buzis beütéssel –, úgy bennem is realizálódott,
hogy mi célja ezeknek a különös dokumentációknak. Emberek ezrei, majd tízezrei élték át ugyanazokat, amikről azt hittem, hogy egyedül én kűzdök velük ebben az
egyre elidegenedőbb világban. Kortól, nemtől, származástól függetlenül
mindannyiunkat egy emberként szorongat megannyi társadalmi béklyó, hogy
megtörjük a generációs átkokat, többek legyünk, mint amennyit kinéznek belőlünk,
de azért mégse haljunk bele abba, ha a létszükségleten túl többre nem futja az
energiánkból. Meg persze nem utolsósorban az, hogy ne nézzenek minket őrültnek
csak azért, mert felvállaljuk a tökéletlenségünket.

Nem vagyok jobb, sem tehetségesebb azoknál, akik azonosulni tudnak a
teszvesztoszvával, de talán pont ezért lett népszerű. Valaki nem csupán
búvalbaszott, de el is mondja, hogy mitől az. Van mit mondanom, de az is lehet, hogy
csak nem tudom befogni. Túl sokáig kellett.

Hosszú utat jártam be az önazonosságig, ami továbbra is tart, és évről évre egyre
többen szemléltek, váltak a részévé. Azon a bizonyos úton pedig számtalanszor
buktam el, követtem el hibákat, bántottam akarva, akaratlanul másokat.
Megbocsátást, feloldozást vártam a nagybetűs SZÜLŐKTŐL, és hogy az mennyire
volt sikeres, csak a jövőben dőlhet el igazán.

Annyi azonban teljességgel bizonyos, hogy közelebb kerültem ahhoz az emberhez,
aki lenni szerettem volna azokban a bizonytalan egyetemista években, amikor
fogalmam se volt arról, hogy ki lapul a nevem mögött, ki az, aki a tükörből tekint
vissza rám. Volt sok szakítás, coming out, egy cicalelkű menhelyi kutya, kórház,
orvosi diagnózis, pirulák, függőségek, reiki, bulik. Idegenekből valakik, valakikből
senkik, és az a bizonyos ember, aki nélkül a mai napig nem tudnám elhinni, hogy
képes vagyok egy komoly kapcsolatban funkcionálni, ahol nincs üvegtörés, ahol nem
vagyok se túl sok, se túl kevés. Az agy kifejlődött, megtanultam, hogy a tetteknek
következményei is vannak.

Nemrég valaki azt mondta, hogy félne elveszni a fejemben, amit azért meg tudok
érteni. Ennek ellenére minden gondolat, minden keserédes poén mögött egy
korlenyomat bújik meg. Milliónyi szétszórt magjai vagyunk a meg nem értettség
fájdalmának. Ha már annyit tudtam tenni, hogy ezt az űrt betöltöm, vagy legalább
elröhöghetjük magunkat azon, amin máskülönben magzatpózban, taknyunk nyelve
bömbölnénk, már eleget tettem. Önmagam szerettem volna megismerni a történet
elején, ezáltal pedig titeket ismertelek meg."

Legendary girl*

Részemről annyi hozzáfűznivaló van, hogy folyamatosan frissül a teszvesz-merch, kövessétek nyomon és írjátok le az ötleteiteket, hogy szerintetek mivel lehetne még bővíteni a minták skáláját.

Egyébként elérhető lett a teszvesz-merch néhány régi darabja megpimpelve.

Katt a pénzköltésért és pólóért

*girl irl